Koczeth László Tövis

 Koczeth László Tövis † 1952-2013

Amikor haldokolva feküdtem a kórházi ágyon, feleségem behozott egy kertünkben termett rózsát.
Arról a bokorról származott, amelyik ablakunk alatt díszlett, és amelyet a legjobban szerettem.
Pink színű, éppen nyíló bimbójú, finom illatú, szúrós szárú rózsa volt. Egy vizespohárba tette az ágyam mellé.
Egyszer mikor együtt csodáltuk szépségét, azt találtam mondani Zsókának, hogy nem szeretem, ha a rózsát megfosztják töviseitől, hiszen azzal védi magát a külvilág pusztító hatásaitól, és hozzátartozik szépségéhez.
Mi emberek is csak hibáinkkal együtt lehetünk szépek, még ha azt olykor sokféle okból, erősen titkoljuk is. Megtehetjük, ha nem látható, kézenfekvő az, amit magunkról igaztalanul, hiúságból, vagy érdekből állítunk.
Mint minden természeti lénynek, a rózsának is joga van védekeznie.
Ő ezt őszintén láthatóan teszi, tövisekkel körülvédve magát.
A természet nem hazudik, nyílt és mindig igazat mond.
Egy tiszta pillanatomban láttam, hogy Zsóka nincs mellettem. Kiment a kórteremből.
Kivettem a rózsát a pohárból és magamhoz szorítva, szívtam magamba, bódító, de mégis erőt adó illatát.
Valószínű elaludhattam, mert mikor újra felnyitottam a szemem, feleségem bontogatta ki vérző tenyeremből az erősen szorongatott virágot.
Most is érzem sós könnyeivel keveredett csókját, ami után az ajtóból sokszor visszatekingetve, erőltetett mosollyal búcsúzott.
Amikor őt temettük, a lemenő júniusi nap fényében egy tengelic énekelt, a természet búcsúját mondva, csodálatosan, a ravatalozó szélén.
A papunk nem tudta hosszú percekig elkezdeni a gyászbeszédet.
Nyolc éve éltem túl halálom, Zsóka két éve vár rám odaát.
2003 óta írok.

/2005/

***

Privát üzenet

Fiú

hova tartasz

alamizsna szabadságod

mily ingovány utakra térít

tehetetlenül árván

kikeletet remélve szép ígéretért

hogy büszke vágyad

áldozata lettél

hogy beléd fojtották

az őszinte szót

érteni és nem érteni akarók

igazak és vadak

kiknek nem számít

sem csoda

sem varázslat

sem a folytonos újjászületés

Mert nem hisznek abban

ami nem hihető

abban sem

hogy létezik valami örök

valami végzetes

mit nem fejt meg

ezotéria

horoszkóp

lélekkufárság

mert vannak olyanok

kik küzdésre

boldogságra születtek

s jellel jelöltek meg

akkor is

ha akaratuk

férfi diadalt nem

arathat

mert a hazug tündérek

csábos porhüvelyek

álságos mosolyában

fürösztik arcukat

kik

kínnal vonítanak

a nagy küzdelmek után

mit sorsuk megszabott

attól a szenvedéstől félve

mitől férfivé

nemesül gyermekből

az Ember

Aki adni tud magából

mert mása nincs

pénz nélkül válik gazdaggá

s szívében világokat hordoz

örömöt lát a szemekben

s hódítás helyet békét ígér

elég juss ez ne kívánj többet

így uralkodhatsz önmagad felett

úgy

csak úgy

csak mindig úgy

bátran menj tovább

az utadon

Fiú ***

Amikor Arthur Rimbaudval arról beszélgetünk, miért hamvad el a költõi hevület húszévesen

Arthur

látod

az Ember

az összes létezőt eljátszotta

már

hányszor hittük el

hogy szeret

közben csak sajnált

hányszor hittük el

hogy utál

közben forrt a szenvedély

hányszor hittük el

az igaznak vélt szót

mikor hamisság rejtőzött a mosolyban

koponya nem felel Hamletnek

lánglelkú Cyranókra

sem vár beteljesülés

hány Erósz mag itatódik a földben

hány szerelmes sóhajt fogad be az éj

a gondolat több mint az álom

örök kétely madara a boldogság

zabálni, inni, baszni

szeretni magunk utálni mást

szép vagy óh féreg csodaszép

zokog a Költő rongyosok siráma

minden mérget a piedesztálra

poklokat hű dudásként járva

ifjan mozgatva elmét

és kezet

sivatagba

szélbe

hóba

írtad versedet

utolsóként

égbe csak ennyit ordítva

- üdv a Jóságnak

***

MAGAMNAK

kinyitottam

a hajnalt

- valami

képeskönyv

terült el

szememben

szilvaszirommal

tekergett

a szellő

homályos

dombok

távoli

kontúrján

fénybe lábadt

az arcom

- őrt áll

a csillogás

sötét álmaim

ruháját

egy felhőre aggatom

- ő sírja tovább

ártatlan

tőlem ez a nap

kopogok

az ég kapuján

megkeresni

elveszett

elrejtett

megcsalatott

- férfi-önmagam

***

KÉT KEZEDDEL

Sárból életet lehelsz

mint Teremtő

Millió élet porából

alkotsz újat

megnemesítve azt.

Arcod verítéke cseppen

a néma agyagba.

Nézz rám

szétkent arcodon

mosoly sugárzik.

Íme elkészült

Itt van

Egy darab belőled

egy lehelet a föld sarából